CAD/CAM rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok

s 2014.03.04 Kedd

A megfelelő rendszer kiválasztása nem egyszerű feladat, hiszen a gyártó cégek kínálata között számos különbség tapasztalható. Az alábbiakban összefoglaló cikkünk a dental.hu-n megjelent Bernd Tameling írása alapján készült. Az író összefoglalta a különböző CAD/CAM rendszerekről alkotott véleményét és beszámol a Ceramill- kurzuson való részvételéről is.

A különböző vélemények és a kínálatok között tapasztalható különbség mellett, ami még igazán megnehezíti a döntést a választás során, az a piac rohamos fejlődése. A folyamatos fejlesztések miatt, az a rendszer, amelyik egyik nap a legjobbnak tekinthető, a másik nap pedig már csak a 3. helyen áll, nagyon nehéz meghozni a helyes döntést: megtalálni azt a rendszert, amellyel a jövőben is jól megállhatjuk a helyünket. További probléma, hogy gyakran olyan dolgokat tesznek a kínálatba, amelyek lehetőségeket ígérnek, de még fejlesztés alatt vannak, ködösítve extra költségekkel járnak, vagy amik a valóságot egyáltalán nem, vagy csak részben fedik. Azonban ezen tényezők mellett még egyéb plusz kérdések is felmerülnek, amik szintén költséggel járnak, mint pl. a szükséges kiegészítő készülékek, hardverkulcsok, karbantartás stb..

1. ábra: A kezdőoldal a munkaprogramok mellett minden fontos információt és elérhetőséget tartalmaz.

Ceramill rendszerről röviden

Az AmmanGirrbach cég által a fogtechnikusoknak létrehozott Ceramill rendszere jelen pillanatban a legjobb rendszerek közé sorolható, mely az optimális használathoz a létező lehetőségek majdnem mindegyikét felkínálja.

Próbálja ki Ön is! Most ingyenes próbamunka!

Az AmmanGirrbach kurzus a rendszeréhez hasonlóan kiemelkedik a többi közül. Már a kurzus elején világos a résztvevők számára a cél, és hogy mire számíthatnak, mielőtt megszerezhetik a CAD/CAM- rendszerhez szükséges „vezetői engedélyt”.

2. ábra: Az AmannGirrbach továbbképző labor.

A kurzuson szerzett tapasztalatok – Ceramill rendszer előnyei a gyakorlatban

A sapka készítési folyamat rövid bemutatása után, már mindenki saját maga próbálkozhatott a virtuális tervezéssel. A demo sapkák frézelésénél már érezhetőek voltak a Ceramill Motion faragóegység előnyei, mint az egyszerű kezelés, pontosság, és könnyű karbantartás.

3. ábra: Az alsó és felső állcsont összeillesztése először artikulátor nélkül.
4. ábra: A virtuális artikulátor beállításait az eredeti artikulátorról lehet átvinni.

5. ábra: A virtuális artikulátorban minden mozgás véghezvihető.

Ezt követően részletes bemutatásra került egy háromtagú híd megszerkesztése. A rendszer könnyű kezelésének és egyszerűségének köszönhetően minden résztvevő nagyobb probléma nélkül képes volt egy egyéni híd megszerkesztésére.

6. ábra: Bernd Tameling és kolléganője, Christina Schultz munka közben.
7. ábra: A preparációs határok megadása, a cementvastagság, a behelyezési irány, és sok minden más beállítása.

A virtuális szerkesztés is hasonlóan egyszerű feladat, hiszen aki az Artex CR használatához van szokva, az is otthonosan mozog a képernyő előtt. A Ceramill Motion II használatával kimondottan nehéz esetek, mint pl. a hidak készítése divergálócsonkra is megoldhatók.
Az AmannGirrbach a jövőre nézve még több lehetőséget ígér a virtuális szerkesztés és azt követő frézelés segítségével, mint pl. sínek és bázislemezek készítése teljes protetikához.

8. ábra: A látható első csücsök­találkozások…
9. ábra: …dinamikus okklúzióval könnyen leredukálhatók.

Viaszkés helyett egér!

A viaszkés kiváltása hatalmas segítség, hiszen amit a fogtechnikus gyakran komoly munka árán mintáz meg, az most számítógépen keresztül sokkal gyorsabban és egyszerűbben elkészíthető.

10. ábra: A projektoron jól láthatóak a kurzusvezető munkalépései.
11. ábra: Koncentrált munka a számítógép előtt.

A rendszer által felkínált lehetőségek változata rendkívül gazdag. A felhasználók számára ez annyit jelent, hogy a mindennapos labormunka probléma nélkül, könnyen elvégezhető. A minta beszkennelését követően a felhasználó lépésről lépésre lekövetheti a szerkesztés egész folyamatát, majd ha minden megfelelő a szerkesztés végén csak a parancsot kell elküldeni a faragóegységnek.

12. ábra: A szerkesztés egyszerű ráhelyezése a nyers tömbre.
13. ábra: A Ceramill Motion faragóegységhez kapcsolódva többek között a munkaeszközök állapotát is láthatjuk a képernyőn.

Segítségnyújtás

Az AmannGirrbach honlapján lehetőség van videofelvételeket megnézni a legtöbb speciális témával kapcsolatban. Ezen kívül a cég igény szerint még internetes kurzusokat (webinar) is felkínál, amely hasonló a továbbképző tanfolyamhoz, csak a számítógépen keresztül valósul meg és a kurzus végén az anyagot elküldi a cég DVD-n.

Képek és a cikk forrása: dental.hu